Kezdeném ott, hogy utálom már a telet, de tényleg. Tavaszt akarok, és napsütést, madárcsicsergést, és hogy ne kelljen overállal, kabáttal, sapkával, kesztyűvel és sálakkal küzdenem naponta többször. Elég volt, viszlát tél, helló tavasz!

Ma már olyan szép napsütés volt, ami visszaadta a jóidőbe vetett hitemet, sétáltam is egy jót a fiúkkal. :)

A héten Bencének kényszerpihenő volt, ugyanis bekapott egy jóféle hörgőgyulladást. Jelentem, már teljesen jól van, de keddig még marad, akkor megyünk kontrollra.

Persze sokat tanulunk, merthogy pótolni kell, nem szeretném ha lemaradna bármiről is. Közben pedig készülünk egy nyelvész versenyre, amire a tanító néni próbaképpen benevezte Bencét... hát, én nem mondom, hogy könnyű, ámde nehéz. De majd meglátjuk, próbatételnek nem rossz, tétje pedig nincs.

Ádám baba úgy beindult, hogy nagy feladat és kihívás lett őt féken tartani, és szabályozni. Jön-megy, csúszik-mászik, követ minket mindenhova. (Igen, újra beköszöntött életembe a társas wc-zés felemelő fogalma.) Stabilan áll, próbálkozik a kanapé mentén lépegetni, de a lépései még bátortalanok. Viszont feláll mindenhol, képes a fűszálba is kapaszkodni (meg a jukkafába). Folyamatosan halandzsázik, be nem áll a szája (kitől örökölte???), a legújabb hóbortja pedig a mutogatás. Olyan lendülettel és olyan határozottan tud rámutatni emberekre, hogy azonnal bevallasz mindent, hogy Te követted el. :) Ma pl. határozottan állította, hogy Bence azonos a kispárnával. Akárhányszor megkérdeztük tőle, hogy hol van Bence? Vigyorgott és rámutatott a Bence ágyán lévő kispárnára. :)) Egyébként imádják egymást, földöntúli boldogság őket nézni, ahogy játszanak, Ádám kuncog-vigyorog-rötyög Bence minden megmozdulására, akinek pedig ez olaj a tűzre, és még többet bohóckodnak. Imádom Őket! :)

Aztán volt itt nemrégiben földrengés, ami mellett egyszerűen nem tudok elmenni szó nélkül. Konkrétan majd összeszartuk magunkat, a panel azért igen csak be tud rengeni, ráadásul ez tényleg nem elhanyagolható erősségű volt. Az epicentrum Oroszlány meg itt van a szomszédban, szóval ha Pesten érezhető volt, akkor el lehet képzelni, hogy itt milyen volt... Én a kádban ültem éppen, balzsam a hajamon, relax... amikor is megmozdult alattam a kád. Kellett pár másodperc, mire felfogtam mi is történik, de ekkor már az uram is kiabált a szobából, hogy a tévé majdnem leesett, és földrengés van, így fejezzem már be a fürdést. Kipattantam, felöltöztettük a gyerekeket lóhalálában és lementünk a ház elé. Aznap nem is aludtunk itthon, hat lóval nem tudtak volna visszahúzni a harmadikra. Elmentünk apósomhoz, családi házból mégiscsak hamarabb kipenderülök a gyerekekkel. A zabszem azóta sem fér a popómba, hiába mondják, hogy ilyen erősségű csak 20-25 évente van, engem ugyan nem nyugtattak meg. Földbe kell építkezni, ez az új tervem! :)

Közben pedig lélekben már készülünk az első szülinapra... az idő rohan, én pedig alig érem utol.