A nyaralásunk nagyon-nagyon jól sikerült. Tényleg minden fantasztikus volt, életem eddigi legjobb és legszebb üdülése volt. Az út hosszú volt, de az élmények kárpótoltak mindenért. Nem panaszkodhatom, mert nagyon jól viselkedett mindkét gyerekem. Odafelé 10 óra alatt értünk oda, közben 3-szor álltunk meg szopi miatt, és persze mindenki harapott pár falatot, ittunk, folyóügyek stb... :)
Ciovo szigetén nyaraltunk, ezt a kis szigetet egy híd köti össze Trogirral. Az óvárosba egy rövid sétahajózással jutottunk el. A szállásunk közvetlenül a tenger partján volt, az ablakból láttam a többieket. Ez főleg akkor fordult elő, amikor felvittem szundikálni Ádámot. :) Ő bent szundikált a szobában, én pedig az erkélyről néztem fürdőző családomat, és a csodás panorámát. Aztán persze ébredés után mi is mentünk le. Az egyik napot teljes egészében a Krka Nemzeti Parknak szenteltük, a vízesések és az egész táj lenyűgözött mindannyiónkat. Szóval szuper volt, még annál is szuperebb. :)
Hazafelé még jobb időt futottunk, 8 óra alatt tettük meg a 800 km-t, szintén 3 pihenővel.
Képeket most nem nagyon szándékozom feltölteni, általában olyanok olvasnak itt, akik úgyis ismerőseim többet között iwiwen is, oda töltöttem fel pár képet, nézzétek meg, ha van kedvetek.
Tényleg csak egy kép, egy családi pálmafás. :)