Azt hiszem Bencém kiskamasz korba lépett, de mindenesetre nehéz vele pár hete. Persze nem veszélyes a helyzet, de vannak meccseink. Próbálunk zöldágra vergődni olyan kérdésekben, mint pl. hogy az üzenőfüzet ne maradjon a padban, amíg az elvitt matchboxok persze hiánytalanul hazaérkeznek, és hasonlók... szóval vígan elvagyunk. :)
Próbálok következetes lenni, még ha ez nem is mindig egyszerű. De most már muszáj beleszoknia, hogy ez már az iskola, és nem óvoda. Nem jövünk haza nyakig homokosan, úgy, hogy a táskából is ipari mennyiségű homokot szórok ki. Az oviban volt váltóruha, itt nincs. Plusz ott nem voltak tankönyvek, amikre vigyázni kéne. Őszintén szólva én nem is értem, hogy egy iskolába minek homokozó? Nálunk anno biztosan nem volt... Persze nem hibáztatom Bencét, mert minden gyerek ott lóg, látom, mikor megyünk érte du. De most már ott tartok, hogy nem érdekel, ő akkor se menjen be, mert minden délután komplett nagytakarítást kellett végrehajtani, mert hiába vette le a cipőjét, a zokniból, nadrágból, táskából szóródott ki a homok, az előszoba, fürdő, minden homokozóvá vált egy perc alatt. Nem állapot, na. Pláne nem minden nap. Nem beszélve arról, hogy a farmert se moshatom minden nap, és hát nem áll 10 darab belőle készleten.
Ez csak egy példa volt. A másik kedvencem, amikor ő akarja megszabni, hogy mi legyen a büntetése, amiért már második napja nem hozta haza az üzenőt. :)))) És persze az örökös körök, a százszor elmondott légyszíves menj fürödni, vacsorázz stb... és mindig, mindenre van kifogás. Csak még ezt összerakom anya (legó), csak még két perc, még ez, még az.
Nincs vele nagy baj amúgy szerencsére, csak egy kicsit szeleburdi. Ennél nagyobb bajunk sose legyen. Csak próbáljuk még most egy kicsit megfogni azt a bizonyos gyeplőt, nehogy elszaladjon vele a ló...
Mindemellett imádjuk, a világ legédesebb kisfiúja, tele érzelemmel, humorral. Imádom a humorát, nagyon jókat tud mondani. :) A kistesójával is szuperül bánik, kölcsönösen rajonganak egymásért, reggel első dolga, hogy jön tesónak puszit adni, délután is megszeretgeti, az esti nagy közös hancúrozások pedig mindig könnycseppet csalnak a szemembe, olyan édesek.
Szerencséje, hogy okos, mint a nap, emiatt csupa kiváló eredménye van, anyanyelvi versenyre is nevezték. :) Csakhát lassacskán muszáj lesz egy picit "komolyodni". Persze emellett nagyon szeretném, hogy gyerek maradjon és játsszon, amíg csak lehet...
Picit aggódom is most érte, mert 2-3 hete mondja időnként, hogy fáj a lába. Külsérelmi nyom nincs rajta, én arra gondolok, hogy talán ez a növekedési fájdalom lehet. Nem tudja pontosan megmutatni, hogy hol fáj, azt mondja, hogy úgy az egész. Mindenesetre beszélek a gyerekorvosunkkal, hogy mit javasol, menjünk-e el vele sebészetre, vagy ortopédiára.
Végül két kép az én drága nagyfiamról.
Ez még Balatonlellén készült a nyáron:
Ez pedig a napokban a játszótéren. Igazi huncut arckifejezéssel... :))))
