Nehéz ezt megfogalmazni, hogy mit jelent nekem.
Amikor Bencém született, még nagyon fiatal voltam, alig 20 éves. Nem sok mindent tudtam az anyaságról, csak vágytam rá, arra, hogy saját családom legyen. Igyekeztem mindent nagyon jól és felelősségteljesen csinálni, de segítsem nem volt, így nem nagyon volt kitől kérdeznem. Persze, a gyerekorvos ott volt, de őt mégsem hívhattam mindig, ha bármi parám támadt. Paráim pedig voltak bőven. Tipikus első gyerekes anyuka voltam.
Ádámnál már olyan sok minden máshogy alakult. Kezdve az egész várandósságommal, a két terhesség össze sem hasonlítható. Vele kapcsolatban máshogy élem meg a napokat, már nem a para irányít, nem esem kétségbe semmiségektől, maximálisan megbízom magamban, és persze az sem utolsó, hogy olyan társat adott nekem az ég, akire bátran támaszkodhatok. Bencénél elég hamar kudarcba fulladt a szoptatás, Ádámnál szerencsére ez teljesen máshogy van, tökéletesen működik, mindenféle görcs és erőlködés nélkül. Lassan 5 hónapos, és még mindig kizárólag anyatejet kap. Noha a hasonló korú babák többsége már ismerkedik a gyümölcsökkel, zöldségekkel, mi még nem sietünk, kivárjuk szépen amíg 6 hónapos lesz. Olyannyira cici-függő, hogy még vizet sem fogad el. A tengerparton próbáltam neki adni, de nem élt vele, helyette inkább óránként cicire pattant. :)
Élvezem a szoptatás minden pillanatát. Azt, ahogyan olyankor rámnéz, ahogy hozzám bújik, és látom, hogy ízlik neki. Sokszor van, hogy nem is annyira az íze miatt kéredzkedik, hanem csak magáért az összebújásért, a cumikázásért. Soha nem utasítja vissza a cicit, az jöhet bármikor bármilyen mennyiségben. :) És persze csodálatos érzés látni, hogy az én tejemtől milyen gyönyörűen fejlődik. Nem vékonyka, és nem is duci, éppen az arany középút. Vezet róla a védőnő egy súlygörbét, aszerint teljesen hozza az európai átlagot. Nekem ez így tökéletesen megfelel. :)
Bencével nagyon hamar elkapott a gyes-betegség, hamar elkezdtem unni magam, nem volt semmi programom, a nap fénypontja az volt, ha lementem egy órára sétálni a babakocsival, többnyire egyedül, néha a barátnőmmel.
Most nem igazán érek rá unatkozni, és egyelőre még egyáltalán nem hiányzik a munka. :) Nem érzem úgy, ahogy akkor, hogy haszontalan lennék, hogy csak pelenkázásból áll az életem, mindig van valami jópofa programunk, és tényleg ugyanúgy élünk mint Ádám születése előtt. Persze esti kimaradozások nincsenek, bár azok előtte sem voltak már Bence miatt, de visszük ugyanúgy mindenhová magunkkal, hiszem, hogy így lesz rugalmas baba és később rugalmas kisgyerek. Megyünk barátokhoz, rokonokhoz, bevásárolni, sétálni, szabadtéri rendezvényekre, nyaralni. Sokan féltettek a horvát úttól, és lám, még jó, hogy nem ültünk inkább itthon a harmadik emeleten, semmi gond nem volt. Szépen végigaludta az utat, csak szopizni ébredt fel. Egy tündér volt.
Persze ezeknek a pozitív változásoknak nem az az oka, hogy Bence kevésbé lett volna ennivaló, bájos baba. Ugyanolyan kis drágaság még a mai napig is. Imádom mindkettőt. Amíg csak egy gyerekes anyuka voltam, nehezen tudtam elképzelni, hogy majd tudok két gyereket ugyanúgy szeretni. Másképp szeretem őket, de mindkettőt nagyon-nagyon, és még annál is jobban. :)
A valódi oka az, hogy most kiegyensúlyozott vagyok, az életem minden területe rendben van, harmonikus és boldog az életem. Így aztán könnyű az anyaságot is igazi csodaként megélnem. :) Semmi, de semmi nem hiányzik az életemből, szeretem mindhárom pasimat. ;) Ebből kettő már alszik, a harmadik pedig dolgozik. :)
